Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Törpe tyúk fajták

  

Törpe amrock

 Ezt a dúrva törpetyúk típust csak 1982-ben vették fel a hivatalos fajtaleírásba. Tisztán német tenyésztés eredménye, melynek lehetőleg a nagytestű fajta alaki jegyeinek kicsinyített formában történő megtartása a cél.

 

 Törpe andalúziai

 

1920 körül alakultak ki az első példányai ennek a törpésített fölközi-tengeri fajtának nagytestű andalúziaiból, a törpe minorkából és a fekete, egyszerű tarajú bantamból. Később még a német törpetyúkokat és a törpe langschant is felhasználták. Az új tenyészet első eredményeit hamarosan be is mutathatták Berlin - Lichterfeldében. Úgynevezett andalúziai-bantamot állítólag már a múlt század nyolcvanas éveiben is tartottak Angliában. Az egyik legeredményesebb tenyészet ma Németországban A. Imbergernél, Frielendorfban található.

 

Törpe araucana

 

A fajta kialakulásáról eddig semmi döntő fontosságú adat, információ nem került nyilvánosságra. Így csak az ismeretes, hogy a sant augustini W. Proebsting tenyésztette ki az első törpe araucana tyúkokat pár évvel ezelőtt. Bizonyára a nagytestű rokona vett részt a kialakulásában: az, hogy milyen más törpe fajtákat használt a tenyésztő, nem ismert.

 

Törpe australorp

 

A törpe australorp kitenyésztésének kiindulási állatai egy nagytestű kakas és egy törpe rhode tojó volt. Észak-német városokban, pl. Schwandtban, Lütfeckben, Kapmpsban és Cuxhavenben alakultak ki az első törpetípusok századunk ötvenes éveiben. Később még törpe langschant is használtak. Az új tenyészet először az 1956-os hannoveri kiállításon szerepelt. A rákövetkező években annyit javítottak a törpeformán, hogy 1960-ban elismerték. Azóta jól halad a fajta, így manapság szinte minden kiállításon csúcsminőségű állatok láthatók

 

Törpe alsó-rajnai

 

Vagy a harmincas évek végén vagy a negyvenes évek elején E. Runne Ehlershausenben kitenyésztette az akkoriban már kedvelt alsó-rajnai kék karvalyszínű tyúkokból a törpe változatot. Kezdettől fogva azt tervezte, hogy a nagytestű fajta gazdaságosságát átviszi a törpére. Ezzel kapcsolatos volt a tenyészcél, hogy lehetőleg csekély takarmány- és helyszükséglet mellett jó tojás- és húshozamot érjen el. Az akkori politikai rendszer ideológiai elvakultsága, mely a baromfitenyésztést sem kímélte, betiltotta az új fajtát. A kitenyésztője azonban nem adta fel, és dolgozott a törpe-rajnain az 1953-as elismeréséig. A nyírfaszínű és a kék volt az első színváltozat.

 

Antwerpeni szakállas törpetyúk

 

Flandriában és Hollandiában már évszázadokkal ezelőtt tartottak szakállas törpetyúkokat, melyek a mai antwerpeni törpe szakállasok őse. A fajta mostani képviselőjének finomsága és tipikus alakja a 19. században alakult ki, mégha A. Cuip a 17. században le is írt és ábrázolt is fogolyszínű szakállas törpetyúkokat. Düringen még 1905-ben a bantam szakállas változatának tartotta az antwerpenit; ez angol törpetyúkok felhasználására utal. A flamand La Perre 1881-ben leírta az úgynevezett kakukk-(karvaly) fajtát. 1896-ban a brüsszeli baromfikiállításon már 51 szakállas törpét mutattak be. Németországban azonban csak 24 évvel később az I. országos törpetyúk kiállításon láthatta a közönség ezt a fajtát. Az állatokat akkoriban még "Antwerpeni pufók arcúak"-nak hívták. A második viláháború után Németországban már csak kis törekékállományok maradtak a fajtából, de a német szakegyesület 1954-es megálapítása után az antwerpeni törpe szakállasok nem várt fellendülést értek el.

 

Bantam

 

B Dürigen standardművében (1905) a fajta kialakulását illetően bizonyos ellentmondást tapasztalhatunk. A szerző a bantamot egyrészt "nagy fajták hasonmásá"-nak és "bantamosodott (törpésített) tyúkfajtá"-nak nevezi, másrészt az "eredeti fekete bantamtyúk"-ot eredeti törpetyúknak írja le. P. Trübenbach 1926-ban azt a véleményt képviseli, hogy a fajta neve nem a hazájára, a Java szigetén lévő Bantam helységre utal. Az angol "Journal of the India-Archipelage" szerint a kis tyúkot ugyan a Jáván lévő Bantam kikötőből hozták a hollandok és az angolok Európába, de erdetileg a "tulajdonképpeni japán hazájában" alakult ki. Nagy-Britanniában tollaslábú törpetyúkokkal keresztezték. Az ebből a vérvonalból származó állatok aztán 1870-ben kerültek Németországba. 1909-ben megalapított szakegyesületük az első szakegyesület volt német földön, melyet törpe tyúkfajtának hoztak létre

 

Bassett

 

A fajtát eredetileg "Lüttichi Bassett"-nek hívták. Belga hazájában az eredeti törpékhez tartozó típust 1923-tól 1931-ig tenyésztéssel alakították, úgyhogy önálló fajtaként ismerhették el. A bassetteknek Belgiumban kezdettől fogva széles tenyészalapjuk volt, mely a háború után szinte teljesen kihalt. Néhány megmaradt törzsből azután újra meg tudták szilárdítani a tenyészalapot, és eltudták terjeszteni. Így került néhány állat 1958-ban az aurichi K. H. Collatz révén Németországba.

 

Bergi törpe kukorékoló

 

H. J. Wittlich elmondásával ellentétben nem W. Küppersbusch a bergi törpe kukorékoló kitenyésztője, hanem a szász Gebigke, aki 1920 és 1925 között bergi kukorékolókból és bantamokból létrehozta az első törpét. Ezeknél az állatoknál mindenesetre még hiányzott a fajta nagytestű változatára jellemző, hosszúra nyúlt kukorékolás. Azok az állatok, melyeket aztán később Küppersbusch (Velbert) bemutatott, hozták ugyan a helyes kukorékolást, de törpének többnyire túl nagyok voltak. Azonban a mai törpe kukorékolók is elég nagyok a törpe formához képest a hosszan kukorékoló kakasok viszonylag nagy tüdőmérete miatt.

 

 

Bergi törpe rezgőtarajú tyúk

 

Állítólag már 1925 körül léteztek bergi törpe rezgőtarajú tyúkok, melyek azonban H. Wieden adati szerint kihaltak. Ez a tenyésztő 1985-ben egy kiállításon látott egy türingiai törpe szakállas kakast. melynek színe hasonlított az ékmintás bergi rezgőtarajúéhoz. Ez a kakas bergi törpe kukorékoló tojókkal párosítva szakállas, ezüstszínű utódokat adott. H. Wieden beszámolója szerint: "A legjobb kakast párosítottam néhány testvérével és a törpe kukorékoló tojókkal. Az állatoknak kb. a fele volt olyan, amilyet szerettem volna. Csak egy dologban tértek el: mindkét kiinduló fajtának álló taraja volt, a törpe rezgőtarajúaknál viszont elhajló tarajra törekszünk. Ezt a jegyet csak szelekcióval lehetett rögzíteni, mert újabb keresztezések biztosan nem lettek volna helyesek. Egy év kényszerszünet után a lehető legrövidebb időn belül elismerték őket.

 

Bielefeldi törpetyúk

 

A Németországban 1985-ben elismert törpetyúk az egyik legfiatalabb fajta. A nagytestű bielefeldi a hetvenes években alakult ki, és először "német tyúk"-nak nevezték. Ugyanezen a tenyélsztelepen jött létre G. Rothnál a hesseni Naztheimben 1981 és 1985 között a törpe bielefeldi. Ehhez többek között törpe new-hamoshire-t, törpe amrockot és törpe welsumit használtak. A Hannoverben megrendezett német fiatal baromfi kiállításon 14 kakast és 20 tojót mutattak be. A kakasok közül csak egy állat nyerte el a "nagyon jó" minősítést, míg a tojók közül három is megkata. A következő évben már 6 "nagyon jó állat" volt a törpe bielefeldiek között. A tenyészet, amelyet 1985-ben Hannoverben bíráltak, tíz, túlnyomórészt nagyon jó kakasból és tizenyegy tojóból állt, melyek közül a legyjobb állat a "kiváló" minősítést kapta.

 

 

Brüggi törpeviador

 

A súlykülönbség közte és lüttichi törpeviador között ugyan nem sokkal több, mint 100 gramm, de a brüggi lényegesen erősebb és "robosztusabb". Ezt a benyomást a szélesebb és rövidebb törzstájék és a csak éppen középhosszú hátvonal kelti. A kakas és a tojó szinte vízszintes tartása is hozzájárul ehhez a benyomáshoz. A vállak bár szélesek, de nem állnak annyira előre, mint a lüttichié.

 

Törpe barneveldi

 

Ahogy sok más fajtánál, a törpe barneveldinél is rendelkezésre álltak kiindulási anyagként a növésben visszamaradt nagytestű állatok. Ahhoz azonban, hogy a törpe forma állandó maradjon, segítségül vették a törpe rhode-okat és a vörös törpe langschanokat. Ezt a tenyésztői munkát D. Giesen végezte 1922-től a ruhr-vidéki Mühlheimben, és a sikeres kiállítások után 1930-ban elismertette az új törpetyúk-fajtát. Már egy évvel később létrehozta pár tenyésztő a szakegyesületet, mivel már rögtön az elején meglepően nagy volt a törpe barneveldiek részvétele a kiállításokon. Az egyesület 1952-ben csatlakozott a nagytestű fajta szakegyesülethez. A legújabb színváltozatot, a fehéret először 1956-ban, Kölnben állították ki.

 

Törpe borzastyúkok

 

Eredetéről ezt írja a standard: "Bár régóta ismert, nincsenek róla pontos adatok: de valószínüleg Kelet-Ázsiából származik". Ez a fajta genotípusát tekintve ugyanolyan mutáció, mint amit már a fodros tollú chabo-nál bemutattunk. Néhány írásban az ívelt tollú chabo-t is "japán borzas törpetyúk"-nak nevezik (pl. R. Gleichauf, 1972). Fenotípusát tekintve a törpe borzastyúkot önálló fajtaként kell kezelni

 

Törpe brabanti

 

Holland tenyésztők 1930 körül kezdték tervszerűen kitenyészteni a nagyon régi nagytestű fajtából a törpeformát. Az első fekete színű állatokat 1935-ben Utrechtben állították ki. A második világháború alatt megszüntek a holland tenyészetek, így a törpe brabantit 1945 után újra kellett teremteni. Az ebbe a fajtába tartozó első állatokat Németországban 1966-ban állították ki.

 

Törpe brahma

 

Az angol Entwisle szürke asilt, törpe cochint és tollaslábú törpéket használt, hogy kialakítsa az első törpe brahmat, melyet aztán 1887-ben mutatott be kiállításon. Az új fajtát azonban nem ismerték el, mert még túl nagyok voltak az állatok. Csak a már a törpe főnixnél említett német tenyésztő L. Neubert kezében vált kisebbé a törpe brahma. Ezt a kicsinek megmaradt brahmakakasok és selyemtojók segítették elő. Egy lipcsei kiállításon 1891-ben a világosokon kívűl már sötétek is láthatók voltak. Jó külsejű állatokat az első világháború előtt mindenekelőtt a hamburgi Hugo Ehrenhaus mutatott be. A mai törpe brahmákban chabo-vér is folyik, ami nem mindig válik javára az elvárt, törpeszerű tömegességnek és a szabad állásnak.

 

Törpe créve coeur

 

Ennek a fiatal fajtának az első példányait 1995-ben a nürnbergi Országos Német Baromfi kiállításon mutatták be, elismerve és értékelve. Hivatalosan 1994-ben ismerték el. Kitenyésztéséről a szakirodalomban semmi sem található; bizonyára a nagy testű fajta segítette. Az nem biztos, hogy más törpetyúk-fajtákat is felhasználtak, de nagyon valószínű.

 

Chabo

 

Régi japán használati tárgyak keltezése szerint, melyeken chabohoz hasonló tyúkrajzok láthatók, a mai chabonak már több mint ezer éve létezett előde. Ebből azonban nem következtethetünk biztosan a kialakulásának pontos idejére és helyére. Bár általában Japánt mondják a fajta származási országának, egy japán szöveges forrás elárulja, hogy a tyúkot csak a Tokugawa-korban (1603-1767) vitték Kínából Japánba. Angliába a 19. század közepén kerültek fekete farkú fehér chabok az angol tenyésztőnő, Woodcock telepére. Kis idő múlva néhány tarka chabo jutott Albrechthez közvetlenül Japánból. A holland Jan Steens 1660-as festménye a chabohoz hasonló törpetyúkokat ábrázol. H. Marten 185-ben Londonból vásárolt chabokat; egy másik import pár évig élt akkoriban a berlini állatkertben. A Németországba irányuló legfontosabb importok azonban Ulm-Erbach bárónőjéhez fűződnek, aki 1877 és 1881 között egy Japánban élő rokonától több chabo törzset is kapott, melyek közt először fordultak elő selyemtollúak. Japánból a századfordulóig még' több törzse érkezett ennek a "kis groteszk" tyúknak. A kieli Seelig professzor és a sziléziai Labandban élő Welczek gróf sem költséget, sem fáradságot' nem kímélt, hogy behozza és tovább tenyéssze a chabot. Csak a mai időkben kerültek hozzánk újra eredeti állatok, köztük főleg nagy tarajú példányok Japánból, különösen A. Wittkop tenyésztő révén. A chabok Európában azonban fajtájukat tekintve jobbak, mint Japánban.

 

Törpe cochin

 

Ez a fajta nem a nagy testű cochin törpésített változata, hanem eredeti törpe, melyet kezdetben pekingi bantamnak neveztek. Az első pár 1860-ban érkezett Londonba Kínából. Távol-keleti hazájukban állítólag kizárólag a császár nyári palotájában tartották őket. A sárga pekingi bantam ősi törzsét prédának vitték az angol királynőnek a brit szigetekre. Mivel a kínai anyaföldről a taiping-szekta felkelése és az ópium-háború következményei után megtiltották a további importot, Angliában egy "bőrszínű" törpetyúkkal keresztezték. Másodszorra az angol W. F. Entwislenak sikerült 1884-ben tizenkét sárga pekingi bantamot behoznia Kínából. Két évvel később a drezdai M. Liebsch importált egy sárga tenyészpárt rendkívül magas összegért, 1200 aranypénzért. Ezek még csak nem is fajtatiszta kínai tyúkok voltak, hanem keresztezettek, melyek közül a kakas rövid időn belül el is pusztult. A hallegröllwitzi A. Beckkel együtt azonban mégis sikerült a törpe cochint elérhetővé tenni a német tenyésztők számára. 1910 után, a második világháború kezdetén a "toll-labdák", ahogy akkoriban hívták őket, erősen elterjedtek. Az újrakezdés után 1956-ban a 37. Német Nemzeti Kiállításon, Kölnben már ismét 99 állatot mutattak be.

 

Törpe croad langschan

 

1995 óta létezik Németországban hivatalosan elismert törpe croad langschan. Az amerikai Standard of Perfection-ben (1985) a fekete és a fehér színváltozatot már 1960 óta jegyzik. Angliában is több éve már megtalálható ez a törpetyúk. Valószínűleg tengerentúli importból érkeztek Németországba az első állatok.

 

Törpe csapottfarkú (kaultyúk)

 

Farkatlan tyúkok már a 17. században is léteztek Európában. Németországban az első világháború előtt, főleg Oberlausitzben foglalkoztak a tenyésztők a csapottfarkú tyúkokkal. 1895 körül kisebb törpe csapottfarkú tyúk állományok léteztek Frankfurt/Main térségében, melyek bóbitások és kopasznyakúak is lehettek. A mai törpe csapottfarkú tyúkok a frankfurtmaini L. Aßmus tenyészetében jöttek létre. A húszas években aztán a walchenstedti H. Ballabene egy müncheni kiállításon bemutatta a fajta első állatait. A törpe csapottfarkú tyúkokat 1926-bn ismerték el hivatalosan.

 

Törpe dominikánus

 

Erich Kowert és Fritz Pohle tenyésztők 1985-ben kezdték meg a törpe dominikánus kitenyésztését. Fekete és sávozott törpe itáliai, sávozott törpe plymouth rock és német törpe karvaly tyúkok voltak a kiinduló állatok. Később még ezüstnyakú törpe varjúfejű és sávozott törpe vajandott tyúkok is jöttek hozzájuk. Egy a H. Klaulßnitzer által kiadott tenyésztési leírásában ez áll: "Már a 14. élethét után láthatóvá vált, hogy a kakasok nagy tarajjal és toroklebennyel rendelkeznek. A fiatal állatoknak sötétebb volt a karvalymintája. Ezekből az utódokból a következő évben a legszebb kakast három tojó testvérével párosították, és ezzel elérték, hogy a második generációban már tisztábban jelent meg a karvalyminta. A kakasok rózsataraja is jobbnak mutatkozott, a legörvendetesebb pedig, hogy ezeknek az álltoknak a mérete is tetszetős volt. A világos hússzínű lábakból és a fehér füllebenyekből még látszott, hogy a tipikus törpe dominikánushoz még sok munkára van szükség". Bizonyos előrelépést hozott egy karvalyszínű törpe rajnai kakassal végzett keresztezés. A tenyésztők 1990 nyarán el érték a céljukat: a törpe dominikánust hivatalosan elismerték.

 

Törpe drezdai

 

A törpe drezdaiak első pillantásra összetéveszthetők a törpe new-hampshire-rel, de ha jobban szemügyre vesszük, szembetűnik a kicsit nyújtottabb testforma. A taraj szerkezete, a szín és a mintázat is eltérő. A nagy testű változatot a drezdai A. Zumpe tenyésztette ki 1948 és 1955 között. Ugyanekkor próbálta meg a fia, Siegmar létrehozni a törpésített formát. Ehhez a nagy testű, aranybarna drezdai tojók közül a kicsiket, egy hibás színű, az elérni kívánt aranybarnákhoz nagyon hasonló antwerpeni szakállas törpekakast és egy világos színű törpe vajandott tojót párosított. Pár év fáradságos tenyésztői munka után, melynek során számos formabeli nehézséget, mindenekelőtt a lábszínt kellett megoldani, sikerült az utódokat állandósítani, és az új fajtát 1958-ban elismertetni. A törpék hamarosan Németországban is tetszést arattak és 1967-ben elismerték az új tenyészetet. A magyarországi állatok az egykori NDK import tenyésztojásaiból származnak. Osnabrückben 1969-ben K. Heilmannál jöttek létre a feketék, melyeket 1973-ban ismertek el. J. Kraus, norsingeni és E. Edel, rheinfeldeni tenyésztőknél már 1976-ban voltak fehér színű törpe drezdaiak; ezeket 1978-ban ismerték el hivatalosan.

 

Törpe főnix

 

Louis Neuber (Niederbobritzsch) szász tenyésztő a Németországban már 1878 óta meglévő nagy testű főnix kakas és aranynyakú óangol törpeviadorok keresztezésévei l880-ban létrehozta az első törpe főnixeket. Kis idő után Drezdában egy kiállításon mutattak be ezekből a kiindulási törzsekből származó állatokat. Angliában pár évvel később an émet tenyésztéstől függetlenül alakultak ki törpe főnixek. Az első világháború előtt és után O. Giesche (Forst/Lausitz) és Weidauer és Hartung tenyésztők (Grimma/Sachsen) viselték gondját a fajtának. Weidauer kitenyésztette a narancssárga és az ezüstszínűeket is. Csak az ötvenes években tudott újra bemutatkozni pár törpe főnix a kiállításokon, miután a háború szinte az összes tenyészetet tönkretette.

 

Törpe fríz tyúk

 

A törpe fríz tyúkok kb. 1930-ban alakultak ki a fríz tyúk és a sebright keresztezéséből. Hamarosan különböző színváltozatai jöttek létre, bár a típus és az általános fajtajellemzők csak lassan javultak. A gyakorlat megmutatta, hogy a fríz tyúkok törpe változatának körvonalai nagyon jól megközelíthetik a nagy testű fajta körvonalait a törpeszerűség megtartása mellett. Németországban ezt a törpe fajtát csak 1995-ben ismerték el.

 

Holland törpetyúkok

 

Ezt a bantamhoz hasonló törpetyúkot már a 18. század közepén is tartották Hollandiában, így Európa legrégibb törpetyúk fajtáihoz sorolható. Hogy az aranynyakú színváltozat létezett-e már 18S0-ben, nem teljesen biztos; kitenyésztett fajtaként azonban 1882 óta megvan. Hollandiában 1906-ban ismerték el ezeket a törpéket, és 1961-ben a német tenyésztő, K. H. Collatz (Aurich) révén kerültek Németországba. Elismertetésük két év múlva nem járt nehézségekkel, mivel már egy meglévő külföldi fajtáról volt szó

 

Törpe hamburgi

 

Az első törpe hamburgiak valószínűleg még a századforduló előtt jöttek létre nagytestű hamburgiból, bantamból és ezüst sebright-ból, ahogy az angol kiállítási tudósításokból kivehető. Németországban w. Dürigen is 1883-ban már ír erről az új törpetyúk-fajtáról, mely azonban A. Schumann szerint nem került nyilvánosságra. Hollandiában szintén foglalkozott néhány tenyésztő a nagy testű hamburgi törpésítésével. A húszas évek elején aztán német és holland tenyésztők tenyésztojásokat és állatokat cseréltek, így néhány törzs hamarosan német tulajdonba került. Az utódokat eztán már 1930 körül 20-30-as létszámban kiállíthatták Észak-Németországban és Lipcsében, ezüst- és aranyfényű színváltozatban, igen jó szín-, de a forma tekintetében kevésbé jó minőségben. Az első szakegyesületet 1933-ban alapították. Az aranyfényű színváltozat mindig is kisebbségben volt, miután először 1925-ben leírták. A második világháború után az ezüstfényű állatokból már csak töredékállományok maradtak, így ezt újra fel kellett építeni, az aranyfényűt pedig teljesen újra kellett tenyészteni. Ez a schüttorfi F. Lindemann tenyésztőnek sikerült az ötvenes években. A fekete színváltozatot először 1973-ban, kiállításokon mutatták be, azután, hogy már a harmincas években is megpróbáltak ilyen állatokat törpe változatban kialakítani. 1976-ban Hannoverben Tappen, Kühne, Eimertenbrink, Jansen, Caspers, Fritsch és Schumann tenyészeteiből egy jó kollekció bemutatása után ténylegesen felvették az új szín változatot a fajtaleírásba.

 

Törpe holland fehérbóbitások

 

Az Angliában a századforduló környékén kitenyésztett első törpe holland fehérbóbitások túl nagy méretük és a típus alkalmatlansága miatt már nem számítanak a mai fajta alapjának. K. Bosolnál Hamburg Winterhudéban holland kakas és bantam tojó keresztezéséből törpe holland bóbitások jöttek létre, melyek a húszas és harmincas években Németországban a kiállításokon lelkesítették a tenyésztőket. A düsseldorfi tenyésztő, Strunks később döntő mértékben hozzájárult a fajta megszilárdításához. Az első világháború után a német és a holland tenyésztők példás módon összedolgoztak, és nagyon magas tenyésztettségi fokot értek el főleg Türingia térségében.

 

Törpe houdan

 

A brémai tenyésztő, H. Schierloh mutatta be nálunk az ötvenes évek közepén az első törpe houdanokat, és 1959-ben el is ismertette őket. Angliában lehetséges, hogy már azelőtt is létezett törpe szerű houdan, de közelebbi részletek nem ismertek. Csak az maradt ránk, hogy ott a kitenyésztéséhez nagy testű houdant, törpe sussexet és fekete tarka törpe itáliait - melyet akkoriban még törpe akonának neveztek - használtak. Schierloh a nagy testű houdant fekete páduaival keresztezte, és így fokozatosan nagyon típusos állatokat kapott.

 

Indiai törpeviador

 

Ugyancsak W. F. Entwisle volt az, aki a múlt század nyolcvanas éveiben az indiai törpeviadort mint új fajtát kialakította. Ennek az "otromba szépségnek" az eredetéről szóló írásokból egybehangzóan megállapító, hogy a fajtát biztosan nem Indiában tenyésztették ki. B. Dürigen sokkal inkább azt említi, hogy a kitenyésztéséhez a nagy testű "indiai cornwall" viadort, az asilt, a törpe malájt és valószínűleg az angol törpeviadort is felhasználták. Az asil fácánbarna színe és mintája képezi még ma is az indiai alapvető színképét. Az angol író, C. A. House elmondja, hogy Mr. Entwisle a törpe maláj kitenyésztésekor az asil bevonásával "úgy mellékesen" törpe indiait is kialakított. W. Detering kétségbe vonja Entwisle abbéli szándékát, hogy ezt a fajtát tenyéssze ki, mivel elsősorban a törpe maláj kialakításán dolgozott. Detering feltételezi, hogy az akkori indiaiak "kis termetűre tenyésztett asilok voltak". A törpe indiait először l887-ben állították ki. Az, hogy már 1905-ben, a frankfurti országos kiállításon is volt-e pár állat a régi források szerint, nem biztos, mert az 1913-as német fajtaleírás még nem említi ezt a fajtát. A két világháború között mindenesetre csak kevés tenyésztőnél volt törpe indiai Németországban. 1945 után nőttek az állományok, és ma minden évben csúcsminőségű állatokat tudnak tenyészteni.

 

Törpe itáliai

 

Németországban az első törpe itáliai tyúkok századunk elején fogolyszínűek voltak, melyeken mint import állatokon még látszott a törpeviador-vér. Az első világháború utáni években lényegesen javított formában hoztak létre vörös nyergű és fehér állatokat. Pár évvel később fekete, ezüstnyakú és kék is volt már. Az aranyszínűt a gothai Schumann tenyésztette ki fogolyszínűből, sávozottak Daubertshausernél, Friedbergben és Ecksteinnél, Aselben alakultak ki. A fekete tarkák, melyeken később a limburgi H. Welker döntő mértékben javított, először S. Jürgensmannál, Hollenben jöttek létre. A legfiatalabb színváltozatokhoz tartoznak a világosak és a porcelánszínűek, melyeket lényegében E. Imberger tenyésztett ki Frielendorfban. A világosakat 1971-ben ismerték el. Néhány új színváltozat még kialakulóban van.

 

Törpe jokohama

 

Régi kiállítási tudósítások szerint egyszer már állítottak ki törpe jokohamát 1922-ben az esseni 3. Országos Törpetyúk Kiállításon. Kis idő után Lipcsében egy tenyésztő három tojót mutatott be. Utána mintha eltűntek volna ezek a törpék. Csak 1927 óta fáradozott egy idealista, hogy újra kitenyéssze, ami azonban úgy tűnik, hogy csak lassan sikerült, mivel csak 1956-ban jelentette be a sikerét ugyanaz a tenyésztő. A Németországban tenyésztett összes törpe jokohama kiindulási állata tehát A. Beyrichtől származik.

 

Keletfríz törpe sirályok

 

Ez a törpefajta keletfríz hazájában az elisabethfehni L. Groen fáradozásai révén alakult ki. Groen egy ezüstszínű törpe itáliai kakast keresztezett egy nagy testű keletfríz ezüst sirálytojóval, és később még német törpetyúkokat is bevont a keresztezésbe. Ebből alakultak ki a mai ezüstszínű törpe sirály elődei. Az aurichi E. Flemer szintén a kitenyésztők között volt. A törpe ezüst sirályokat 1959-ben ismerték el. Aranyszínű törpe sirályok először Osnabrückben jelentek meg újonnan kitenyésztett változatként. A keletfrízföldi Engelnben élő Onken tenyésztőé voltak. A szakegyesület akkori elnöke, Dr. Hildebrandt (Köln), és a már említett E. Flemer porcelánszínű bantam kakasokkal, ezüstszínű törpe sirály tojókkal és fekete német törpe tojókkal végzett számos keresztezéssel olyan kiinduló állatokat kapott, melyeket aztán egy fríz kakas bevonásával javítani tudtak. 1968-ban elismerték az aranyszínű törpe sirályokat. Ezt a színváltozatot azóta főleg A. Lewald támogatja.

 

Ko gunkei (japán törpeviador)

 

Ennek a japán viadorfajtának a kialakulása Európában még nem teljesen tisztázott. A holland szakértő, Willem van Ballekom (Eindhoven) adatai szerint a hazájában is állítólag csak szegényes dokumentumok találhatók erről a fajtáról a háború miatt, mégis nagy számú japán baromfis könyvre utal a 18. századtól kezdődően. Még egy Kr. u. 881-ből származó forrást is megemlít, mely megerősíti az első hivatalos kakasviadalt a császári udvarban. A japán viadortyúk-fajták körében a Ko gunkeit 16 egyéb fajta mellett törvényes rendeletekkel "természeti műemlékké" nyilvánították. A tiszta tenyésztés megsértését akár 5 évvel is büntetik. W. van Ballekom eredeti szövegében így hangzik tovább: "Az 1933-ig tartó időszakban a kis shamokat Japánban ko shamoként, nankin shamoként és chibiként ismerték.

 

Törpe kasztíliai

 

A fajta kitenyésztője, R. Fuhrmann vázolja az új tenyészet kiinduló állatait: törpe minorka, törpe rajnai, holland törpetyúkok és nagy testű kasztíliaiak. A párosításokból létrejött első állatok formailag ugyan tipikusak voltak, de a törpékhez képest kicsit nagyok és rózsatarajúak. Ahhoz, hogy egyszerű fűrésztarajú utódokat kapjon, törpe minorkákat használt. Az utódok 50%-a egyszerű tarajú volt. Az állatok azonban túl nagyok voltak, nagyon hosszúak és hosszú lábúak. Csak egy holland törpekakassal történő keresztezés vitte előre a típust, így 1974-ben Münsterben hat állatot és 1979-ben öt állatot mutattak be az országos baromfi kiállításon az elismertetés előtt.

 

Törpe kopasznyakú tyúk

 

A kopasznyakú tyúkok törpésítését a 19. század végén kezdték. Az első kopasznyakú törpék K. Huth tenyészetéből kerültek a Frankfurt/Main-i országos baromfi kiállításra. Berlinben, pl. O. Marholdnál is keletkeztek már akkoriban a fajtába tartozó tipikus állatok. Nagy testű kopasznyakúakból és német törpetyúkokból olyan törzsek alakultak ki, melyek törpemérete, vitalitása és tojástermelése minden vonatkozásban kielégítő volt. R. Müller Meuselwitzben és M. Drexler Münchenben a húszas években tovább javította ezután a kopasznyakú típusát és a fajtajellemzőit. H. Meyer szerint ezeket a törpéket csak szűkebb körben kedvelték, és a "Harmadik Birodalomban" a Kisállattenyésztők Országos Szövetsége kizárta a fajtát a kiállításokról. 1937-ben azonban létezett még egy jelentős tenyészet B. Noacknál Zossenben, és 1945 után a megmaradt kicsi állományokból fenntartották és elszaporították a fajtát.

 

Törpe kraienköppen (törpe varjúfejű)

 

A holland Twente tartományban, ahol a nagy "Twentse Grijze Krielen" is kialakult, Siemerink (Almelo) tenyésztőnek századunk negyvenes éveiben sikerült törpésítenie a kraienköppe tyúkokat. Először csak ezüstnyakú állatok voltak, melyek nagy testű kraienköppék, törpe malájok és óangol törpeviadorok keresztezéséből alakultak ki. Siemerink már a hengeloi és az enschedei kiállításon nagyon jól kitenyésztett állatokat mutatott be. A tenyésztői hagyatékot ezután Cate (Wierden) vette át, és folyamatosan javította a kívánt törpeszerű kraienköppe-típust. A német tenyésztő, B. Ahlbrand (Recklinghausen) 1955-ben vitte be Németországba az első törpe kraienköppe tenyésztojásokat. A Pelkum bei Hamm-i Erdelkamp tenyésztő aranynyakú törpe kraienköppéket alakított ki óangol arany búzaszÍnű kakasból és egy ezüstnyakú törpe kraienköppe tojóból. A viadorbeütést később még egy törpe maláj kakas felhasználásával javították. Az aranynyakú színváltozatot 1963-ban vették fel a fajtaleírásba.

 

Lüttichi törpeviador

 

1960 óta tenyésztik és állítják ki a "belga törpeviador" egységes típust belga hazájában. A nagy testű belga viador törpésítése, amit Louis van der Snickt (Berg by Kampenhorst, Brabant tartomány) végzett, a hatvanas, hetvenes években érdeklődő tenyésztők egy kis körét hozta létre. Így ettől kezdve létezett Berlinben egy tenyészet, mely minden évben igen nemes állatokat tenyésztett. A nagy testű fajtánál már pár éve elválik a lüttichi és a brüggi típusú. A törpetyúk-standard követte ezt a megkülönböztetést, és 1991 óta külön vezeti mindkét fajtát.

 

Törpe la fleche

 

A nagy testű la fleche pár állata mellett a német törpetyúkok és a törpe rajnai voltak a törzsszülők, melyekből a vechtai H. Seebach az ötvenes évek végén kitenyésztette a törpe la fleche-t. A fajta ezzel a legfiatalabb törpetyúkokhoz tartozik. 1973-tól már csúcsminőségű állatokat mutattak be, és jelenleg sok kiállított egyed meggyőző a tipikus fejpontjaival, és mindenekelőtt a tollazat pompás zöld fényével.

 

Törpe lakenfeldi

 

Törpe lakenfeldit állítólag először 1936-ban a holland Twente-ben tenyésztettek és csak a második világháború után Elspe Grevenbroich-ban F. Börgemél. A tenyésztelepen ezüst bassettek, fogolyszínű antwerpeni szakállas törpék és növésben visszamaradt nagy testű lakenfeldiek járultak hozzá a kialakulásához. Börger először 1957-ben a vesztfáliai Hammban állította ki az állatait. 1972-ben a brémai Országos Kiállításon aztán elismerték az új fajtát.

 

Törpe leghorn

 

 A kiváltképp nagy teljesítményű tyúk - a nagy testű leghorn - modellje és egyben kiindulási formája is volt a törpésítésnek: a kedvelt leghorn törpe mására törekedtek. Ezt sárgalábú törpetyúkok és a nagy testű fajta keresztezésévei érték el századunk ötvenes éveinek második felében az USA-ban. A heidelbergi tenyésztő, F. Treiber 1964-ben importálni tudott pár állatot. Azóta azonban alig javult ez a törpe fajta. Még mindig probléma van a különböző típusokkal a kakasoknál és a hibás állótarajjal a tojóknál. A mély állás és a túl hosszú és mélyre nyúló szárnyak is gyakran rontják a fajta értékét.

 

Modern angol törpeviador

 

Ami a fajta nevébol nem sejthető: a modern angol törpeviador régebb óta létezik, mint az óangol. Az angol Wakefield/Yorkshire-ben tenyésztette ki J. Crosland és W. F. Entwisle az első modern törpeviadort, és már a múlt század közepén bemutatták a nyilvánosságnak a Calder Grove House-ban. Ennek a nemes törpetyúknak a hazájában 1880-ban megalapították a modern nagy testű és a törpeviadorok klubját. Nincsenek biztos adatok arra vonatkozóan, mely kiindulási fajták álltak a tenyésztők rendelkezésére, a modern törpeviadorok azonban valószínűleg a nagytestű állatokra vezethetők vissza. A törpefajta a következő évtizedekben megkezdte diadalmenetét a világban. Már 1874-ben nyolc színváltozatot vettek fel az amerikai "Standard of perfection"-ba. Az óangol törpeviadorok úgynevezett "Pit Game"-ként (pit=bánya) érdekességképpen a modernekből alakultak ki, és előszeretettel tartották őket bányász viadorként Észak-Anglia szénvidékén. Mr. Beasly-től tudjuk, hogy a modern fajta nyerő állatait egyedenként akár 50 aranyfontért adta el.

 

Törpe maláj

 

Ez a tekintélyes törpetyúk-fajta eredetileg nem közvetlenül ázsiai, ahogy a nevéből feltételezhetnénk, hanem Angliában tenyésztették ki. Természetesen használtak hozzá nagy testű malájokat, melyek hazája India és a Maláj szigetcsoport. A probléma az volt, hogy a tipikus maláj formát törpe változatban hozzák ki. Ehhez törpeviadorok és az asil keresztezésben történő felhasználása járult hozzá. Az angol tenyésztőnek és írónak, W. F. Entwisle-nak sikerült a századforduló előtt kitenyésztenie az első aranynyakú, búzaszínű, porcelánszínű, fehér és vörös nyergű példányokat, melyeket különböző kiállításokon, Halifaxban, Birmingham-ben és Londonban nagy figyelemfelkeltés mellett mutatott be. Lánya, Miss E. Entwisle kis fehér törpe malájokat mutatott be 1893-ban a Dairy-show-n.

 

Törpe minorka

 

Az első minorkák valószínűleg már a századforduló előtt léteztek Angliában. Ismert, hogy az angol H. M. Farlane halálakor több mint 100 nemes törpe minorkát hagyott hátra, melyeket Ő már 1910-ben kiállításokon mutatott be. Németországban az elő állatokat 1912-ben Potsdamban állították ki. Nyolc évvel később egy keletnémet tenyésztő arany színű német törpetojók és egy törpe minorka kakas párosításából létrehozta a törpe minorka modern típusának az alapját. Az Angliából származó bantam-örökség sajnos még ma is gyakran megmutatkozik a rövid testben és a lógó szárnyakban.

 

Német törpe birodalmi tyúk

 

Egymástól függetlenül alakult ki R. Kniepernél Wilhelmshavenben és W. Borgardsnál a ruhr-vidéki Mühlheimben a nagy testű fajta állataiból, világos törpe vajandottokból, később aztán a fehér törpe itáliai és fehér plymouth rock felhasználásával az első világos és fehér színű törpe birodalmi tyúk. Hamburgban 1932-ben három állat képviseltette magát ebből az új fajtából, Lipcsében 1935-ben pedig az első fehérek. 1945 után a birodalmi tyúktípust fehér, fekete és világos színű törpe itáliaiakkal, német és holland törpékkel és még siro-chaboval is keresztezve javították. A szakirodalom fekete ezüst-szegélyűről és fekete arany-szegélyűről is beszámol, melyek később valószínűleg kihaltak.

 

Német törpe karvaly

 

Mint az egyik legfiatalabb törpetyúkfajtát, a törpe karvalyt csak 1974-ben ismerték el. Sajnos olyan kevés írásos anyag van a kitenyésztéséről, hogy a kialakulásáról semmi biztosat nem mondhatunk. A tenyésztők elmondása szerint a növésben visszamaradt nagy testő változat állatait használták. Feltételezhetően ezenkívül a sávozott törpe itáliai és a német törpe tyúkok is elősegítették a létrejöttét.

 

Német törpe langschan

 

A kínai nyelvben a "langschan" "két hegy"-et jelent és Lang-Shan város, ahol a nagy testű langschan honos Északkelet Kínában található. Az angol durringtoni Major Croad importált először 1872-ben néhány nagy testű példányt. A törpe langschan kitenyésztője a Wedel in Holstein beli Rektor J. Heermann. A tenyésztő 1902 és 1910 között nagy testű langschanokkal, törpe cochinnal, bantammal és ezüstnyakú parlagi törpetyúkokkal kísérletezett. Nyírfaszínű modern angol viadort is belekeresztezett, és a langschan tőle kapta a magas láb és combállását. A fehérek voltak az elsők, melyeket Heermann egy hamburgi kiállításon mutatott be. "Egy véletlen folytán egy fekete törzstől kékesszürke csibéket kapott, a tiszta fehér színt ezután egy ezüstszínű parlagi törpe kakassal javította" (W. Detering). B. Schafernél Aschaffenburgban, 1924ben alakultak ki az első kék törpe langschanok. 1958 és 1960 között jelentek meg a nyírfaszínűek és a narancssárga mellűek, melyeket aztán 1962-ben hivatalosan is elismertek. H. Konze Rietbergben 1969-ben kitenyésztette a karvalyszínű színváltozatot egy sávozott törpe plymouth rock kakas és egy fekete törpe langschan tojó keresztezésével.

 

Német törpe lazactyúk

 

A kertészmester E. Heinz (Drezda) hozta létre az első "törpe lazacokat" századunk húszas éveiben, és már 1929-ben ki tudott állítani pár példányt. A rákövetkező időben az állandó trapézforma, a tipikus fejpontok és a nemekben különböző szín és minta okozott állandóan nehézségeket. A második világháború után meglepően jól és jó minőségben terjedtek el újra a törpe lazactyúkok Németországban. A végleges "német törpe lazactyúk" fajtanevet csak 1975-ben rögzítették.

 

Német törpetyúkok

 

Kialakulásuk történetéről így beszél kitenyésztőjük, W. Müller (Magdeburg): "A szerencsés körülmények megengedték, hogy a törpetyúkjaimat kiengedhessem egy nagy, öreg parkban. Közben azt tapasztaltam, hogy a bantamok zord és félvad felnevelés mellett nem tartották meg a puha, telt, selymes tapintatú tollazatukat, sem a széles, kerek tollaikat, hanem azok erősebbek és keményebbek lettek, a tyúkok törzse is meghosszabbodott. 1911-ben ezért elkezdtem vadas színű német bantamokat tenyészteni". Egy aranyszínű főnix kakas és egy fekete bantam tojó éppúgy hozzájárultak a német törpetyúk kialakulásához, mint a kék lábú parlagi törpetyúkok és az óangol viador. Müller elképzelése egy egyszerű, de elegáns tyúk volt, mely hasonlított a vad bankivatípushoz. Tervszerű tenyésztését az akkori "Német Szövetségi Baromfitenyésztok" standardbizottsága már 1917. július 1-jén elismeréssel jutalmazta.

 

Törpe new-hampshire

 

1960 körül osztrák tenyésztők kevés sikerrel próbálkoztak a nagy testű new-hampshire, mint feltűnő gazdasági fajta törpésítésével. Kis idő múlva E. Runne ehlershauseni és A. Zumpe, drezdai tenyésztőknek ténylegesen sikerült törpe welsumi, törpe vajandott, antwerpeni törpe szakállas és a nagy testű fajta pár egyedének segítségével létrehozni az első törpe new-hampshireket. Az első állatok még meglehetősen távol álltak a mai, a legtöbb törzsben áttenyésztett állatoktól, a rákövetkező időben mégis sikerült a tipikus hampshireformát és színt a helyes törpemérettel összehozni és rögzíteni.

 

Okina-chabo

 

A fajta kialakulásának idejéről szóló adatok eltérőek: a német standard így fogalmaz: „1930 körül tenyésztették ki", míg M. Bartl "Chabo-Phantasie" c. könyvében 1995-ben azt írja, hogy az Okina-chabo mint "legfiatalabb változat" 1923 körül alakult ki. Kétségtelen, hogy Japán az összes chabo keletkezésének országa, így e szakállas okina-változaté is. Az első fajtaleírást és az első rajzolt képet Németországban 1996-ban adták ki. A neve jelentése: "Fehér szakállú öregember"; az azonos hangzásnak nincsen köze Okinawa szigetéhez. A japán Koyama elmondása szerint az okina a ryukyu-chaboval történt keresztezésből származik. Ezeket a szakállas chabokat korábban különösen kistermetűre tenyésztették. Egy 1,8 liter térfogatú faládikába három állat is belefért. Míg az okina ma már csak fehér színben fordul elő, korábban több szín változatban is tenyésztették.

 

Törpe orloff

 

A törpe orloff eredeti német tenyésztés eredménye; a húszas évek közepén K. Lohmann Paderbornban kialakította a mai típus elődjét, anélkül azonban, hogy rögzített fajtájú kiállítási állatot mutathatott volna be. Pár évvel az első, időközben újra feladott kísérlet után a lipcsei A. Wulf egy brosúrában megemlíti a fajtát. A második világháború után O. Squarr (Wilhelmshaven) és Beckhoff (Nordwalde) sikeresen újrakezdték a tenyésztést. Nagyon figyelemreméltó állatokat mutattak már 1954-ben a 35. országos kiállításon Hamburgban. Mindig voltak kudarcok; a felhasznált óangol törpeviador génje túl mély állást és lógó szárnyakat hozott a keresztezés életképessége miatt. Más tenyésztők, mint Prechi (Heepen bei Bielefeld), Adam (Ennepetal), Poeplau (Bonn) és Prechtl (Oberwramensteinach) a következő években besegítettek a nagy testű fajta tipikus jellemzőinek a törpeváltozatban történő javításába. Az utóbbi években W. Kumler sokat fáradozott azon, hogy szervezetileg és tenyésztéssel is segítse a törpe orloff fajtát.

 

Törpe orpington

 

Nagy testű orpingtonokat 1908 óta állítanak ki Németországban, és a tenyésztőket ösztönözték a törpeforma kialakítására is. Ennek a feladatnak a lipcsei E. Kühn kötelezte el magát, és 1910 és 1913 között létrehozta az első fekete és fehér színű törpe orpingtont. A harmincas években aztán kialakultak a sárgák és a kékek is. A második világháború miatt sok tenyészet összeomlott, ezért új kezdésre volt szükség. Kifejlődtek a kékek, nem utolsósorban Jobst von Veltheim állandó kezdeményezése révén, utána a fehérek K. B. Schmidt szorgalmas tenyésztői munkájának köszönhetően, és végül a sávozottak és a nyírfaszínűek is, szintén Schmidt által. Sárga és vörös már régebb óta létezett; az új színárnyalatokat, a tarkát és a sárga columbiát csak 1979-ben illetve 1981-ben ismerték el. Az eredeti kiindulási állatok közé tartozott a törpe cochin mellett a bantam és a törpe langschan is.

 

Törpe óstájer

 

Tenyésztőjének, a klein-umstadti H. Knöllnek az ötvenes évek elején volt egy növésben visszamaradt nagy testű óstájer tojója, melyet egy törpe welsumi kakassal párosított. Ebből lettek a mai törpe óstájer első törpeszerű előfutárai. A tenyésztő szigorú szelekcióval, több generáció múlva már kiállítási állatokat kapott, melyet új fajtaként 1961-ben felvettek a standardba.

 

Törpe páduai

 

Néhány törpetyúk-fajta kitenyésztője, az angol W. F. Entwisle a múlt század nyolcvanas éveiben kialakította a törpe páduait is, méghozzá tíz szín változatban. Entwisle 1880-ban törpe páduait is kiállított Németországban. Fehéreket először 191O-ben mutattak be Berlinben. Az állományok a két világháború miatt egyre fogytak, így csak 1945 után tudtak tovább terjedni

 

Törpe plymouth rock

 

A fajta kitenyésztése az amerikai Lathamra vezethető vissza, aki a századforduló környékén egy kakasból és három angol, sötét karvalyszínű tojóból rendelkezésre bocsátotta a törpeszerű kiindulási állatokat. Ezután egy növésben visszamaradt, későn kelt, finoman sávozott kakassal keresztezte az állományt. Ezzel bizonyos, hogy a törpe plymouth rock ősei is, mint ahogy minden karvalyszínű fajtáé, szürke skótok. Latham "rossz, sárga lábú és csőrű törpe skótokat használt" (Detering). Ilyen állatok a német tenyésztőnek, P. Büttnernek (StürzalSachsen) is rendelkezésére álltak. Büttner 1908-tól nagy testű plymouth rock tyúkokkal, szürke törpe skótokkal, bantamokkal és törpe cochinokkal dolgozott. A tenyésztő már 1915-ben a berlini törpetyúk-kiállításon egy Batz nevű, másik tenyésztővel együtt 15 állatot tudott mutatni. Később sávozott törpe vajandottokat kereszteztek bele a sávozott tenyészethez. 1918-ban már léteztek a fehér, a sárga, a fekete és a fogolyszínű törpe plymouth rock tyúkok. "Lipcsében már 1934-ben 31, kivétel nélkül jó minőségű törpe plymouth rock képviseltette magát, köztük 8 sávozott, 1 fekete és 1 sárga" (Detering).

 

Ruhlai törpe csapottfarkú tyúkok

 

A "szakirodalom mostoha gyermekeinek" nevezi R. Wandelt a ruhlai törpe csapottfarkú tyúkokat; mindenesetre már Dürigen 1905-ös híres művében és Chr. Scheiding 1959-ben írt "Törpetyúkok" c. könyvében is megemlítik. Azóta viszont már alig, vagy csak a sima lábú törpe csapottfarkú tyúkok kapcsán. A ruhlait valószínűleg a századforduló körül tenyésztették ki törpe csapottfarkú tyúkokból, türingiai törpe szakállas tyúkokból és tollaslábú törpetyúkokból is. Úgy tűnt azonban, hogy ez a fajta, melyet a türingiai Ruhla helység után neveztek el, már a második világháború kezdetén kihalt, mivel az 1943-as standardban már nem említik. 1945 után egyszerre több kezdeményezés is volt ennek a ritkaságnak az újra kitenyésztésére. Keleten egyértelműen a viernaui G. Schneider tenyésztő érdeme, hogy újból talpra állította a ruhlai törpéket. Nyugaton E. Mang (Hasselroth) és Th. Balbach (Seligenstadt) tollaslábú törpék és antwerpeni szakállas törpék segítségével öt színváltozatot tenyésztett ki, mindegyiket szakállal és szakáll nélkül is. Néha törpe cochin tojókat is bevontak.

 

Törpe rajnai

 

E. Camphausen (Bamenohl, W.) már 192I-ben típusos állatokat mutatott a lipcsei kiállításon; kitenyésztőjének azonban a kölni Dr. R. von Langen számít, aki nagy testű rajnaiból, német törpetyúkokból és óangol törpeviadorokból kialakította a törpe rajnait. Kezdetben sok tenyésztő lelkesedett, de az első szakegyesület 1923-as megalapítása ellenére stagnált a tenyésztés, és csak a második világháború után, Németországban lendült fel újra. A már 1938-ban elismert fehéreket is újra ki kellett tenyészteni 1945 után. 1958-ban aztán rögzítették ezt a színváltozatot, és kiállíthatták.

 

Törpe rhode islandi

 

Újabb ismeretek szerint már nem G. Schank (Buer/Vesztfália) a kitenyésztője, hanem a drezdai Illing és a zosseni Weinberg tenyésztők hozták létre 1920 körül nagy testű rhode islandi-ból, törpe cochinból, törpe langschanból és bantamból. Az első törpe rhode-okat Berlin Lichterfeldében állították ki. Ettől függetlenül kezdte valamivel később Schank és P. Barthold az Osnabrück melletti Pye-ban a kitenyésztést. A harmincas években a fajtaleírás megalkotásában az ismert zoológus professzor, B. Grzimek is részt vett, aki a "szépség és teljesítmény" alapelvét a törpetyúkoknál mint gazdasági fajtáknál is képviselte. A törpe rhode-nál azonban mindig nagy hangsúlyt fektettek a helyes méretre, ami nem mindig sikerült teljesen. Az utóbbi évtizedek óta a túl kicsi vagy a túl nehéz típusoknak a jelentős kiállításokon már nincs esélyük az erős konkurenciával szemben.

 

Sebright

 Az angol ló- és marhatenyésztő, Sir John Sebright alakította ki egy tenyésztörzsből (vöröses színű, tojótollazatú kakas, sárga kéklábú nangking-bantam tojó és aranyszínű, foltos vagy pöttyös hamburgi tojó) arany paduai felhasználásával a mai sebright elődjét. Dürigen szerint a fehér szín a selyemtyúktól származik, ez azonban nem biztos. A német tenyésztők, Bockelmann (Melle) és Liebsch (Hannover) 1860-tól javítottak az Angliából érkezett, addig még tejszínfehér állatok ezüstfehér mintázatán. J. Werde Grünewaldban és H. Marten Lehrtében a rákövetkező években jól továbbfejlesztették a fajtát. A tenyésztők ezüst paduaival is kísérleteztek, mely segítette a színkép és a minta változatlan örökítését. A német sebright-klubot már 1926-ban megalapították.

 

Törpe selyemtyúk

 

Az NSZK-ban 1988-ban elismert fajta eredetéről nincsenek biztos információk. D. Prekel szerint egy holland tenyésztő foglalkozott 1960 körül ennek a törpe fajtának a tenyésztésével. Prekel utal arra is, hogy a selyemtyúkok kis méretben korábbi évtizedekben is előfordultak, de közvetlen forrást nem ad meg. Hollandiában az utóbbi években mindig állítottak ki kistestű selyemtyúkokat, a fajta törpe- és nagy testű változata közt a határt azonban nem lehetett egyértelműen meghatározni. Az első valódi törpéket a mi időnkben az 1985-ös Európa kiállításon lehetett megcsodálni a dániai Herningben. A "Geflügel-Börse" c. lap ll/89-es számában megjelent képen egy fehér tojó látható egy nagy kakas mellett, és nagyon látványosan mutatja a kis törpetípust. Az ottani, norvég tenyésztő által kiállított két fehér kakas és négy fehér tojó - egy dán tenyésztő fekete és vadas színű törpéi mellett - kedvet csináltak a német tenyésztőknek a vonzó törpe fajta német kiállításon való bemutatásához. 1987-ben Dortmundban, a 69. Országos Baromfi Kiállításon összesen 40 dán gyűrűs felnőtt állatot és német utódot mutattak be. Ekkor már 15 tenyésztő volt, aki a fehér, a fekete és a vadas színváltozattal foglalkozott. 1988 elején hivatalosan is elismerték, így már ugyanabban az évben a frankfurti országos kiállításon 14 törpe selyemtyúk állhatott szabályos osztályban a bírók elé. Előtte mindenesetre már bemutatkoztak Hannoverben a német fiatal baromfik kiállításán, igaz csak két fehér és hat vadas színű állat.

 

Törpe spanyol tyúk

 

Ennek a fehérarcú fajtának törpeváltozatban való megjelenését, mely a század eleje óta Angliában, Hollandiában és Németországban is ismert volt, a német tenyésztő, H. Kolb 1983 óta tartó tervszerű tenyésztői munkájának köszönhetjük. Egy nagy testű spanyol kakast és egy törpe minorka tojót használt. H. Kolb a következő évben két tenyésztörzset állított össze a spanyol kakasból és a legjobb jércékből. Mind az alaki előrehaladás, mind a szinte teljesen fehér arcterület sokat ígért. A Kaliforniában tenyésztett törpe spanyol tyúkok importálásának kísérlete meghiúsult. A Dél-Angliából behozott tenyésztojásokkal több sikere volt. Kolb egy holland tenyészetből ismét kapott egy tenyésztörzset, így a három különböző vonallal időközben hivatalosan is elismertette a fajtát a német standardban

 

Törpe sulmvölgyi (sulmtaler)

 

Először 1957-ben, H. J. Webers állított ki Hannoverben törpe sulmvölgyit. A remcheidi W. Hill ezután aranyszínű német törpetyúkok és chamois-színű törpe paduai keresztezéséből származó kakast a weberi tenyészetből származó tojóval párosított, és elég típusos, de még mindig kék lábú állatokat kapott. Az egykori NDK tenyésztői szerencsét próbáltak sárga törpe orpingtonok felhasználásával. Webers később még visszanyúlt egy parlagi törpetyúk csoportból származó, bóbitás fekete tojóra, így előbbre jutott a jellegzetes bóbitaképződésben. A meglepetés tökéletes volt, amikor Webers 1960-ban rögtön 32 felnőtt és fiatal állatot állított ki. Egy évvel később elismerték a törpe sulmvölgyieket.

 

Törpe sussex

 

A fajta az angol Sussex grófságról kapta a nevét. Az első világos sussexeket 1924ben mutatták be Londonban a Kristálypalota-kiállításon. A harmincas évek elején kerültek Németországba. A paderborni tenyésztő, Karl Lohmann azonban kis idővel azelőtt már kiállított Frankfurtban egy tarka törpe sussex kakast, melyre nagyon felfigyeltek. A második világháború után Németországban már nem volt meg a világos és a tarka színváltozat, így D. Mohrdieknek újra ki kellett tenyésztenie. A leggyakrabban tenyésztett és kiállított törpetyúkokhoz tartozik

 

Törpe szász tyúk

 

Ezt a törpetyúkot hivatalosan elismert fajtaként 1995 óta állítják ki német kiállításokon. Kialakulásáról nincsenek feljegyzések. Nagy valószínűséggel feltételezhető, hogy a nagy testű változat volt a kiindulási állat. Nem tudni, hogy milyen törpefajták segítették még a létrejöttét.

 

Törpe szumátrai

 

Az 1989-ben elismert törpetyúk-fajta kitenyésztése lényegében Hessenben zajlott. A rodgaui G. Ernst tenyésztő már 1985-ben törpeszerű szumátraiakat mutatott be, melyek azonban túlnyomórészt külföldi gyűrűt viseltek. Törpe szumátrai látszólag már létezett egy ideje más európai országokban, pl. Belgiumban, és lehetséges, hogy Hollandiában is. Ezekből a tenyészirányokból K. Borntrager és K. Oeste (Kirchhain/Hessen) tenyésztők azonban nem használtak fel állatokat a tenyésztésükhöz. K. Oeste pár éve már nagy testű szumátraiakat tenyésztett, K. Borntrager a fekete törpe főnix kialakításával foglalkozott. A két tenyésztő 1986-ban fekete törpe főnix és nyírfaszínű modern angol törpeviador tojó párosításával ígéretes állatokat kapott a továbbtenyésztéshez. Az áttörés akkor következett be, amikor egy kicsinek megmaradt nagy testű szumátrait használtak keresztezésre. Az utódokat 1988-ban mutatták be a hannoveri növendékbaromfi-kiállításon. A négy fiatal kakas közül kettő már megkapta a nagyon jó minősítést. Az öt fiatal és idős tojóból álló gyűjtemény két nagyon jóra értékelt állattal tűnt ki, melyek a nemes szumátrai tyúk kicsinyített másának voltak mondhatók. A hivatalos elismerés után 1989 szeptemberében mindkét tenyésztő bemutatta az állatait a kirchhaini szemlén. Főleg a tojók tetszettek a túlnyomórészt helyes típusuk, a finom tollfényük és a tipikus fej pontjaik miatt.

 

 Tollaslábú törpetyúkok

 

Feltűnő tollaslábú törpetyúkokat már az ókori író, Columella is leírt Kr. u. 60-ban "De re rustica" c. művében és Aldrovandi 1600-ban "Ornithologia" c. művében. A mai tollaslábú törpék közvetlen ősei azonban valószínűleg csak a 18. században éltek. Oroszországban S. P. Pallas szerint 1870 körül létezett ez a törpetyúk forma, Németországban J. M. Bechstein már 1763 körül ismerte őket. Holland festők is már a 17. században világos tarka, tollaslábú törpetyúkokat ábrázolnak. A mai forma tenyésztésében nagymértékben részt vettek az angolok. A "Mille fleur"-ök (ezer virág) a 19. század közepén érkeztek Németországba. 1886-ban az első klubszemlén állítottak ki először Németországban tollaslábú törpetyúkokat. A fajta voltaképpen a legrégibb törpetyúkokhoz tartozik.

 

Törpelábú törpetyúk

 

Valószínűleg már 1921 előtt megpróbálták törpeváltozatban tenyészteni az akkor már meglévő "nagy testű" törpelábút. D. Dürigen "Die Geflügelzucht" (Baromfitenyésztés) című jelentős művében megemlíti a "törpelábú különös miniatűr képét". Németországban 1989 óta fokozottabban fáradoznak a rövidlábú, parlagi tyúkhoz hasonló henger alakú törpe típus rögzítésén. Nemcsak a kitenyésztés, hanem a szakirodalomban történő dokumentáció is lényegében Rüdiger Wandeltnek köszönhető. Az 1998-ban írt "Handbuch der Zwerghuhnrassen" (Törpetyúk fajták kézikönyve) című könyvében részletesen leírja, hogyan és milyen problémákkal történt a valószínűnek látszó újratenyésztés. Már 1993-ban hét színváltozatát mutatták be ennek a törpének egy jelentős szakkiállításon, bár bírálat nélkül. Azt, hogy milyen más törpe fajtákat és színváltozatokat használtak, R. Wandelt nem említi meg. Csak annyit jegyez meg, hogy a fogolyszínű törpe rövidlábú kitenyésztéséhez a "barna" dán törpe lutte járult hozzá, és hogy a fehér véletlenül alakult ki az ezüstnyakúak tenyésztésekor. 1994-ben kezdődött az elismertetés, azonban máig is csak a fehéreknél és az ezüstnyakúaknál zárult le sikeresen. A fogolyszínűek még nem rendelkeznek a megkövetelt láb színnel, melyet egyébként az ezüstnyakúak adatainál valószínűleg kifelejtettek a standardból. A feketék és a karvalyszínűek jelenleg a kitenyésztés fázisában találhatók, az ékmintás szín kialakítása, ahogy az a nagy testű változatnál megvan, viszont alig kezdődött meg. Wandelt megkísérli kitenyészteni a feketefehér tarkát is, melyek nála az ezüstnyakúakkal végzett kísérletezésekből jöttek létre. Kékszegélyűek alakultak ki a fehérek tenyésztéséből egy "szegély nélküli kék pár" révén 1996 óta. Ehhez többek között egy törpe andalúziai tojót is felhasznált.

 

Türingiai törpe szakállas tyúk

 

Az egyik legrégibb törpetyúk-fajta a múlt század végén Jéna és Berlin-Lichtenfeld környékén kialakult türingiai törpe szakállas tyúk. A tenyésztők célja az volt, hogy az akkoriban már nagyon kedvelt nagy testű türingiai szakállas tyúkot törpe változatban tenyésszék ki az összes tipikus jellemzőjével. Ez ténylegesen nagy testű szakállas tyúkok, törpe vajandottok és törpe parlagi tyúkok felhasználásával sikerült. Számos keresztezési kísérlet után 1919-ben egy berlini kiállításon kiállították az első teljesen kialakult példányt.

 

Törpe vorwerktyúk

 

Az ötvenes években kitenyésztett törpe vorwerktyúkok kiindulási állatai sárga törpe orpingtonok, narancssárga német törpetyúkok és nagy testű vorwerktyúkok voltak. Míg az alak és a törpe forma rögzítése viszonylag könnyen ment, a fedőtollakon egyenlőtlenül eloszló fekete szín nehézségeket okozott, hiszen a fekete-sárga tollak szép kontrasztját a megfelelő részeken akarták elérni, mint a nagy testű fajtánál.

 

Törpe welsumi

 

Nagy testű welsumi tojók és fogolyszínű német törpe kakasok voltak az 1930 körül kezdődő tenyésztési kísérlet törzsállatai. Pár évvel később pár törpe méretű welsumi is képviseltette magát a lipcsei kiállításon. P. Wagner (Altenburg) később még törpe rhode-ot és törpe itáliait is felhasznált a típus és a színkép rögzítésére. Az új törpe fajta csak 1947-re volt annyira "kidolgozott", hogy hivatalosan is elismerhették. A már említett tenyésztő mellett a fajta első képviselői M. Ansorgénál és K. Meyernél jöttek létre. A wolfenbütteli A. Pesch 1964-ben állított ki először narancssárga törpe welsumit. Ez új mutáció volt, melyet 1969-ben ugyan elismertek, de máig sem terjedt el igazán.

 

Watermaali szakállas törpetyúk

 

Ezt a fajtát először 1922-ben, Brüsszelben mutatták egy kiállításon. A tenyésztők már kb. 1906 óta fáradoznak a kis, tömzsi típus kitenyésztésén, mely sok dologban hasonlít az antwerpeni szakállas törpéhez. Németországban 1979 óta ismerik el a fajtát.

 

Törpe wyandotte

 

Ennél a fajtánál a kialakulás története olyan szoros kapcsolatban áll az egyes színváltozatok fejlődésével, hogy először mindkét szempontot egyszerre kellene vázolni. Az egyik legrégibb színváltozat a fekete 1909 óta. A lipcsei tenyésztők, Kasch, Treptow és Töpfer már az első világháború előtt igen tetszetős állatokat mutatott be. Jelentős tenyészetek maradtak fenn egészen a húszas évekig Oberhausenben és Bockhorstban. A fekete törpe vajandottok 1930-tól olyan gyorsan és számukat tekintve olyan nagymértékben terjedtek el a második világháború kezdetéig, hogy nagy kiállításokon a számuk a 200-at is meghaladta. A feketék felső tollazatán elvárt a bogárzöld fény és a fekete kakasok alsó tollazatában a fehér szín a tollak alján. Az első kakas 1912-ben Angliából jött. Berlin-Mahrendorfban és Nowawesben tenyésztették tovább. Minden évben a közepes és a kis kiállításokon is egész csapat tiszta fehér, kiváló alakú és fejű törpe vajandottot láthatunk. Már az is elismerésre méltó teljesítmény, hogy tiszta fehér tollú és tiszta állapotban lévő, élénksárga lábú állatok kerülnek a kiállító ketrecbe. A kékek a többi kék színű törpetyúk-fajtával ellentétben nem szegélyezettek. A kakas nyak-, váll- és farktollainak többségében feketének kell lennie, a tojónak viszont csak a nyaka sötét. Tiszta kék állatok utódainak átlagosan 25 %-a fekete, 25 %-a fehéres kék és 50 %-a kék. Berlinben, 1920-ban mutatták be az első sárgákat. A szász Vetter tenyésztő a kitenyésztőjük. A szakegyesületet 1957-ben alapították meg. Minél egyenletesebb a szín, annál közelebb kerül az ideálishoz. A kakas vállain megjelenő vörösesbarna fedőtollakat és a szalmaszerű tollazatot tenyésztői úton még jobban ki kell szorítani. Vörösek is léteztek már 1920-ban Berlinben. További fejlődésüket csak az ötvenes évektől ismerjük pontosabban. A hesseni Wetterauban és H. Tieznél Lübeckben a háború után újra kialakultak a vörösek. Kb. 1960 óta Siegerlandban is vannak jó tenyészetek. A sárgák és a feketék mindig segítették a forma javítását, mivel a törpe rhode öröksége nemcsak előnyöket hozott a színnek, de hátrányokat is a forma számára. A berlin-köpenicki tenyésztő, J. Zoch egy véletlen folytán fekete és fehér törpe vajandottok keresztezésével 1926-ban létrehozta az első fekete-fehér tarkákat. Berlinben ezután 1933-ban a "Grüne Woche" (Zöld Hetek) rendezvény alkalmából állították ki a színváltozat első állatait. A hollandok viszont ugyanebben az időben szintén kitenyésztettek ilyen állatokat. Aranynyakú törpe vajandottot, mint a legrégibb színváltozatot 1906-ban a frankfurti K. Huth importálta Angliából. A kakasok a mai aranynyakúinknak feleltek meg, a tojók inkább a mai barna sávozottaknak. A fogolyszínűek és a barna sávozottak tenyésztési módszerét csak 1949-ben rögzítették, mely szerint mindkét színt úgynevezett egy törzs-tenyészetben tenyésztették, azaz a tökéletes színű kakasok kialakításához a fogolyszínűeknél a tojó csak eszköz, a tökéletes színű tojó kitenyésztéséhez a barna sávozottaknál a kakas az eszköz a cél eléréséhez. A sávozottak jóval 1920 előtt alakultak ki, mivel széles körben ismertté vált a lipcsei R. Günter tenyészete 191O-ből.

 

Forrás: internet